Hivatalos eKrona Kriptovaluta
Fektess az eKrona-ba ma és Légy Korai Vásárlója egy Digitális EU Kriptovalutának!

Az eKrona a kriptovaluta jövője
Büszkén jelentjük be, sok éves tervezés és kivitelezés után, hogy most már megvásárolhatod, eladhatod és cserélheted a hivatalos digitális valutát – eKrona.
A valutát meg lehet vásárolni és eladni a teljesen szabályzott kriptovaluta váltónkkal, ugyan úgy, mint a bolti vásárlásokkal világszerte. Az Európai Unió tervezetten Q3 előtt be fogja vezetni.
JEGYEZD MEG, HOGY AZ EKRONA.COM AZ EGYETLEN ELFOGADOTT ÉS JOGOS FORGALMAZÓJA AZ EKRONA-NAK.
Miért Javasolt az eKrona-ba való befektetés az
EU lakosok számára
Mostanáig egyetlen ország sem teremtett egy teljesen szabályzott kriptovalutát. A Bitcoin magasan labilis és a legtöbb fejlett országban nem elfogadott
A kriptovaluták nagy szerepet fognak játszani a pénzügyi világunk jövőjében. A célunk, hogy a tranzakciók 65%-át egy éven belül átváltsuk eKrona-ra
A kriptovaluta magas húzást kap, felülmúlva a Bitcoin sikerét is. Most az ár megfizethető minden egyénnek
pozitív a véleményük
Az európaiak sokat vártak egy szabályzott nemzeti Kriptovalutára, amibe biztonságosan befektethetnek és hónapokon belül a pénzük tíz vagy húszszorosát kaphatják vissza. Az eKrona ilyen eredményeket kíván elérni
AZ EKRONA KIZÁRÓLAG A MEGBÍZOTT ÁTVÁLTÓNK ÁLTAL VÁSÁROLHATÓ
Töltsd ki az űrlapot és csatlakozz a globális digitális valuta forradalomhoz
Az EKRONA.COM az Egyedüli Szabályzott és Elfogadott, Kiadott eKrona Kriptovaluta
Az EKRONA.COM célja, hogy globálisan szolgálja az egyéneket egy teljesen biztonságos és szabályzott eKrona digitális valuta vásárlási és eladási móddal. A társaságunk birtokában van a szükséges licenszeknek és a legtöbb bank és kártya kibocsájtó által elfogadott világszerte.
Kizárólag az EKRONA.COM weboldalon keresztül vásárolt érmék érvényesek a kereskedésre, illetve a bolti tárgyak vásárlására. Az biztonságos weboldalunkon való űrlap kitöltésével át leszel irányítva az egyik bróker partnerünkhöz, aki az országodban van licenszelve az érme kibocsájtására. A minimum letét után képes leszel kereskedni és a profitokat átvinni a bankfiókodba, ha szeretnéd. Ajánljuk, hogy tartsd a közelben a mobiltelefonod annak érdekében, hogy teljesíts egy automatizált telefonos igazolást.
Az eKrona célja -ben
EKRONA.COM HIVATALOS EKRONA KIBOCSÁJTÓ

Teljesen Szabályzott Teljesen szabályzottak vagyunk és birtokában vagyunk a hivatalos kriptovaluta licensznek, garantálva ezzel a felhasználóknak a legjobb árakat és a biztonságos fizetés feldolgozási módokat. Bármilyen bróker, amelyhez kapcsolva leszel, hogy használhasd a weboldalunkat, ellenőrizve vannak, hogy birtokolnak-e érvényes licenszt, lehetővé téve ezáltal az eKrona kibocsájtását
0.00% Díj A társaságunk nem von le bármilyen díjat a kereskedelmi tevékenységből. Az első számú célunk az eKrona széles adoptációja
A Legkorszerűbb Szoftver – Amint megnyitsz egy kereskedő fiókot, a legkorszerűbb kereskedő eszközökkel és befektetési tanácsadókkal leszel üdvözölve, átláthatóságot és profit potenciál maximalizálást garantálva
Banki Jóváhagyások - Minden fő pénzügyi intézménnyel összedolgozunk, ez ideális a felhasználóinknak, akik egyenesen a bankszámlájukra szeretnék áthelyezni a tőkéjüket gyorsan és egyszerűen
Jogi Visszajelzés

A világjárvány felgyorsítja a legtöbb fejlett országban a fizikai készpénz felhasználásától való elmozdulást, alternatív fizetési metódusokkal vagy privát kriptovalutákkal, amelyek potenciálisan el fogják foglalni a helyét.

Ahogyan a Bitcoin magas értékelései főcímlapra kerülnek, a Fareed számos központi bank érdeklődését fedezi fel a saját digitális valutájuk elkészítésében.
Média Visszajelzés




AZ EKRONA KIZÁRÓLAG A MEGBÍZOTT ÁTVÁLZÓNKON KERESZTÜL VÁSÁROLHATÓ
Töltsd ki az űrlapot és csatlakozz a globális digitális valuta forradalomhoz